Megfejtettem a rejtélyt. Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mitől jó egy túravezető? Korábbi túrabeszámolómban irtam arról, hogy megtaláltam a legjobb csapatot, de hol van már a tavalyi hó. A csapat szinte kicserélődött, a túravezető maradt, a szinvonal pedig javult. A siker titka a kiválasztás, úgy, mint a sportban. Aki ebbe a csapatba bekerül, annak hozni kell a formáját. A magyarok által kevésbé látogatott "Tercovára" pontosan kell érkezni az ország különböző helyeiről. Ez igy is történt, és alig néhány perc eltéréssel mindenki időben érkezett, pedig mindenféle forgalmi akadály is volt. Az utazást a csapat tagjai maguk szervezték, csak az érkezési időpont volt volt meghatározott.

Az autóból - és az alföldi nyárból  kiszálllva - megérkezni a Kriván csúcsához hófúvásba egy kicsit meglapő volt. A gyors aklimatizálódás után sikerült a csapat inyenc tagjainak a szlovák vendéglő felszolgálóját "levinni hidba". Étlapról választani nem könnyú, pláne akkor, ha a szlovák nemzeti eledel a szrapacska is szerepel rajta. Régi alapigazság jutott eszembe, miszerint: "Teli has nem szeret gondolkodni". Ezt talán azzal bőviteném, hogy: " Üres pedig nem tud". Ha az én párom ilyen lenne, ....!

A szrapacskánál megcsodáltuk a nagyszerű szlovák joghurtot - ami sokat dobott rajta - de azt legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy a történet másnap folytatódik. Egy "törékeny" debreceni fiú az előző nap sikerein felbuzdulva a kávéhoz tej helyett joghurtot vásárolt. Gondolta, hogy ha lúd, akkor legyen kövér. Persze bizonyára nem számitott ekkora sikerre, mert a joghurtos kávé úgy hatott, mint a ló rugás. Azt az "izharmóniát" szavakkal leirni szinte lehetetlen, mert a brazil kávé izvilága keveredve a a Fátra lankáin legelésző tehén tejének bakteorológiai erjesztésével. Ez a gasztronóniai csoda ami azóta is a nyelvem hegyén van, és ezért mindenképpen vágyódom vissza.

Ehhez képest a háron napi csodálatos túrák szinte nem számottevőek, de azért ha a "válogatott túratársaim" is úgy gondolják, akkor akár holnap megismételhetjük.